Menu

Rólunk

Engedje meg, hogy röviden bemutassuk Pihenőparkunkat!

thumbnail

A Potykató Pihenőpark családi üzemeltetéssel működik, 5 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a közönség előtt. A tervek folyamatosan válnak valóra, évente újabb és újabb létesítményekkel gazdagodtunk. A fejlesztés a mai napig tart, évről évre szeretnénk újat nyújtani az idelátogató vendégeknek.

A festői környezetben elhelyezkedő tavunk ideális terep a kikapcsolódni vágyó gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, egyúttal kedvelt horgászhely is. A tópart mentén kiépített pihenő- és tűzrakóhelyeken családi, baráti piknik, míg sportpályáinkon és zöldfelületen játékok, versenyek kerülhetnek megrendezésére. A nemrég elkészült pavilonépület pedig a nagyobb, ültetett rendezvények helyszínéül szolgál.

A hatalmas, szabad mozgásterű parkunk szállóvendégeink számára négyszemélyes összkomfortos, valamint félkomfortos faházat kínál. A faházak konyhával, hűtőszekrénnyel, eszközökkel felszereltek, az ágyneműről is mi gondoskodunk. A sátorral érkező vendégeinknek külön vizesblokkokban biztosított a tisztálkodási lehetőség.

Általánosságban elmondható, hogy büszkék vagyunk az igényesen kialakított tereprendezésre, épületekre és eszközeinkre. Nagy hangsúlyt fektetünk az állandó karbantartásra és a tisztaságra.

thumbnailAmennyiben nagyobb rendezvénynél több szállásra lenne szükség, az 500 m-re található Vackor Vár erdei iskola területén minden igényt kielégítő, impozáns 44 fős, kétcsillagos szállodában lehet szobát foglalni. Szintén 500 méterre található a Szent Hubertusz Park, ahol a Szulyovszky László erdész által létrehozott 1848-49-es relikviák múzeumában a történelmi múltunkkal is meg lehet ismerkedni.

Akik még nem jártak nálunk, gyakran kérdezik, hogy miért minket válasszanak pihenésük, kikapcsolódásuk vagy rendezvényük helyszínéül? A válasz: eltekintve a páratlan környezettől, hiszünk a vendégszeretetünkben. Becsületesek, őszinték, barátságosak és dolgosak vagyunk, és mivel ez egy kis vállalkozás, rugalmas a hozzáállásunk a legapróbb kérésekhez is. Ha valaha valamire szüksége van, ossza meg velünk, és mi mindent megteszünk, hogy segítsük ittlétét!